Ibolya

1988-ban derült ki, hogy mind a két mellékvesém daganatos, 1991-ben megműtöttek, kivették mind a kettőt, azóta szteroidokkal pótolják a mellékvese által termelt hormonokat. Le is százalékoltak. A klinikán, ahol ezzel kezelnek, eleinte havonta, majd három havonta jártam ellenőrzésre.

Kb. 6 éve azt éreztem, hogy egyre fáradtabb vagyok, és érdekes volt az állandó éhség, négyóránként kellett ennem és mindig szénhidrátot. Meg is híztam. Vizsgálgattak, azt hitték, cukorbeteg vagyok. Aztán 2010-ben már olyan rosszul voltam, hogy nem tudtam felkelni sem. A kivizsgálás akkor mutatta ki, hogy a vékonybélen volt egy 6 cm átmérőjű daganat, mintát vettek és kiderült, hogy GIST. Megműtöttek, kivágták nemcsak a daganatot, hanem a vékonybélből 16 cm-t. Utána, mivel közepes rizikójú voltam elkezdtem szedni a Glivec-et 3 évig. Nagyon szenvedtem a mellékhatásaitól, de nem volt választásom. Végül letelt a 3 év, abbahagytuk ezt a gyógyszert. Igazából, azóta sem vagyok jól, a tüdőmben van egy daganat, mivel kicsi – 1 cm szerencsére –és nagyon mélyen van, nem tudnak mintát venni, így nem lehet tudni, hogy áttét-e vagy a tüdő saját daganata. Egyelőre várunk. Ezen kívül a hasnyálmirigyen is nőtt egy 2 x 1 cm-es valami, a CT mutatta ki, de azt, hogy pontosan miről van szó, nem tudjuk. Az ultrahang a sok bélösszenövés miatt nem látja a hasnyálmirigyet, úgyhogy ezzel is várunk. Egyelőre ez az állapotom.

Mihály

Betegségem 2003-ban derült ki egy egyszerű munkaalkalmassági vizsgálat során, végül a gyomortükrözés hozta meg a végleges diagnózist, a gyomorrákot. Tudva lévő, hogy a gyomorrák sokféleségét illetően nehezen kezelhető, sőt vannak típusok amelyeket jelenleg az orvostudomány nem is tud gyógyítani.

Első reakcióm a következő volt: tudomásul vettem a tényeket és örültem, hogy 59 évet éltem meg családban, nagyon sok munkával, viszonylag jó körülmények között. Családomban sajnos a kór már szedett áldozatokat, édesapám 83 évesen prosztata, fiam 30 évesen nyirokrendszeri rákban halt meg.

A patológiai eredményt követően a orvosom beszélt rá, hogy van még remény és adjak magamnak lehetőséget a gyógyulás útján. A GIST diagnosztizálása után, tudatták velem, hogy létezik egy terápia, amely a GIST a daganatait is képes lokalizálni illetve egyensúlyban tartani.

Elkezdődött a harc a túlélésért. 2003. október 13-án megműtöttek, csaknem az egész gyomrom eltávolításra került, majd elkezdődött az imatinib hatóanyagú gyógyszeres kúra. Ezt követően nagyon nehéz periódust éltem meg, mert 3 hónapig csak a tápszondás étkezés volt lehetséges. Akaratom elég erős volt ahhoz, hogy áttérjek normál étkezésre, mely a nehéz nyelési körülmények, illetve a műtéti szűkület miatt nagyon körülményes volt. Többször is szükségessé vált a műtéti szűkület endoszkópos tágítása.

A havi CT és vérkép kontroll minden esetben komoly pszichikai terhet jelentett, azonban 1 éve elegendő a 3 havi kontroll vizsgálat. Ezt a harcot szeretett feleségem önzetlen és kitartó segítsége nélkül nem tudtam volna megvívni.

Ma már elmondhatom hogy megérte a küzdelem, mert a körülményekhez mérten megfelelő szinten élem az életem. A tápszonda után három hónappal elvállaltam egy 2 héten át tartó, napi 7 órai munkát jelentő megbízatást, mely komoly erőfeszítést igényelt, létrázással. Azok után, amiken átmenten nem gondoltam, hogy erre még képes leszek, és ezt szinte eufórikus élménnyel éltem meg. Ma már rendszeresen autózom, és apróbb villamossági szerelő munkákat is elvégzek. Sajnos az utolsó CT vizsgálat a tüdőmön is metastasis tumort mutatott ki, amely nagy valószínűséggel gyógyszer adag növelését vonja maga után.

Mindent összevetve szerencsésnek érzem magam és köszönettel tartozom orvosaimnak és családtagjaimnak hogy segítettek e rendkívüli élethelyzet kezelésében.

Hálával tartozom a sorsnak, hogy több mint 3 évvel sikerült már túlélni ezt a betegséget és az életminőségem is megfelelőnek mondható.