Veronika

Betegségem rövid története: 2003-ban volt egy mellrákom.

2005 júliusában szültem egy gyönyörű kislányt. Szeptemberben kértem a házi orvosomtól egy vérvétel beutalót, hogy lássam, minden rendben van-e. Igazából a tumor markeremre voltam kíváncsi. Kora délután már üldözött az orvos és a nővérke is. Akkor 78 ezres volt a fehérvérsejt számom (a terhesség alatt minden rendben volt). A házi orvos küldött el egy kollégájához a Kútvölgyi kórházba dr. Farkas Péterhez.

Ott kiderült, hogy leukémiás vagyok. Nagy valószínűséggel a mellrák terápiától (kemo és sugárterápia). A férjemmel mindenképpen szerettünk volna még egy babát így pár év remisszió után belevágtunk. Első körben átálltam az Interferon-ra, de sajnos hamar kiderült, hogy nem bírom. Jött vissza a betegség és nagyon rosszul is voltam tőle, így három hónap után abbahagytam. Visszaálltam a Glivec-re. Szerencsére újra működött, visszaszorította a leukémiát.

Ezt követően az orvosommal mindent egyeztetve 400 mg Glivec mellet teherbe estem és 2011 júliusában megszületett a második kislányunk. 2013 januárjában viszont kiderült, hogy újra mellrákom van. Nagy műtét, kemo és egy év herceptin kezelés után most már kijelenthetem, hogy JÓL VAGYOK.

Ha bárkinek tudok valamiben segíteni, akkor azt örömmel megteszem.

Krisztina

41 éves vagyok, gyermekorvosi rendelőben dolgozom, mint asszisztens. 2005-ben, tőlem szokatlan módon 16 kg-ot fogytam, életem egy nehéz időszakában voltam, de amikor már engem is zavart a gyors fogyás, elmentem vérvételre. A laboros kollégák nem látták, hogy az ajtóban állok, a „vérképzőszervi” és a „remélem nem” szavak elhangzása után vettek csak észre… ekkor már sejtettem, hogy nehéz idők jönnek. Egészségügyi dolgozóként tisztában voltam vele, hogy a magas fehérvérsejt szám és a jugend sejtek jelenléte nem egy egyszerű gyulladást jelez. Végleges diagnózist a csontvelővétel után kaptam. CML. Az első sokkot követően orvosom igyekezett megnyugtatni, hogy ez a betegség gyakorlatilag a Glivec megjelenése óta egy jól karbantartható krónikus betegség, mint például a diabetes. Fiatal, egyedül álló, gyermektelen nő révén ez a diagnózis padlóra küldött, de ahogy az eredményeim javultak, lassan visszatért az önbizalmam. Ebben az időszakban komoly segítséget és támogatást jelentettek barátaim és A SORSTÁRS: KAZDA TÜNDE. Tünde személyéről és az általa írt könyvről egy hematológiai asszisztenstől értesültem. Örökké hálás leszek ennek a kedves és törékeny teremtésnek türelméért, önzetlen segítségéért. Mai napig, ha tanácstalan vagyok, Tündét hívom… és Ő válaszol, ha kell, vigasztal és buzdít. Jelenleg teljes genetikai remisszióban vagyok. Időközben lediplomáztam, keresem és várom az új kihívásokat.